, (szakál-as) mn. tt. szakálas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek vagy minek szakála nőtt, szakála van, különösen ki szakálát meghagyja. Szakálas őseink. Szakálas férfiak, vének. Szakálas zsidó. Szakálas asszony, kinek vénségére itt-ott sarjadzó szőrszálak rutítják az állát. Óvd magadat a szakálas asszonytól. (Km.). Szakálas czinege. Szakálas keselyü. Szakálas (agg) szolgának szó is vereség, v. szó a veresége. (Km.). 2) Általánosabban: szakálas kecske, kakas. Szakálas csillag, különböztetésül a szoros értelmü üstököstől, vagy farkastól. (Cometa barbatus, csinitus, caudatus). 3) Mint fr. tárgyesete: szakálas-t, tb. ~ok. A régieknél bizonyos nemü lőfegyver. "Egy nehány zegyen (szegény?) katona vagyon kik(nek) soha netalán szakálos sem volt kezébe. Levél 1555-ből. (Szalay Ág. 400 m. levél). Molnár Albertnél szakállas am. bombarda, selopetum pogonatum (eine Büchse, ein Doppelhacken).