, fn. tt. szer-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általán, holmi anyagi jószág, vagyon, portéka. Mindenféle szerrel üzérkedni. Fűszer, ócska szerek. Átv. gonosz szer, hamis szer pl. ez az ember. Különösen gyógyanyag. Gyógyszer, házi szerek, erősitő, lágyitó, oszlató, hánytató, hashajtó, enyhitő szerek. 2) Bizonyos anyagból való eszköz, készület. Hangszer, fuvószer, műszer, irószer, lőszer, hadi szerek, gyujtószer, bűszer, gazdasági, konyhai evőszerek. Igy nevezik különösen túl a Dunán az urasági béresek és ostorosok azon derékszíjhoz kötött s rézkarikákkal czifrázott készületet, melyen a dohány, zacskó, pénzerszény, tokos bicsak, pipaszurkáló, aczél stb. fityegnek.
Ezen szó a sort, rendet jelentő szer szóval, valamint a kedves érzést jelentő szer gyökkel nincs semmi fogalmi rokonságban, s ennélfogva más eredetü. Némileg rokon hozzá a forditott latin res, menynyiben holmi anyagi jószágot is jelent.