, (szep-le-en) fn. tt. szeplén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből, csészéje öt hasábu; bokrétájának torka felfuvódott; szája, karimája ötfogú; magva kettő. (Cerinthe). Fajai: nagy szeplén, érdes szeplén, és kis szeplén, melynek levelei szeplősen pettyesek, honnan köznépiesen szeplőlapu, vagy párduczfű, néhutt viaszfű a neve.
Eredetre nézve az utóbb nevezett fajtól véve a szeplő szónak módosított alakja. V. ö. SZEPLŐ.