, (szen-v-ed) önh. és áth. m. szenved-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. 1) Önh. oly benyomást érez, mely testére vagy kedélyére, vagy lelkére kellemetlenül, fájdalmasan, kinosan hat. A beteg nagyon szenved. Görcsben, fogfájásban, köszvényben szenvedni. A táborozó katonának szenvednie kell. 2) Átv. tárgyesetes viszonynévvel, bizonyos kellemetlen benyomásokat tűr, kiáll. Éhséget, szomjat, hideget, meleget szenvedni. Sokat szenvedett életében. Kárt, rövidséget, veszteséget, keserűséget, fájdalmat, kínt, halált szenvedni. Szükséget szenvedni valamiben.
"Isten a megmondhatója, mennyit szenvedek.
Vörösmartytól.
Kis leány baja.
Sajátságos értelme van e mondatban: kétséget nem szenved, azaz nem lehet benne kételkedni, világos. 3) Bizonyos kellemetlen benyomást tűr, elvisel, nem akadályoz, működni vagy létezni enged. Sokat láss, keveset szólj, de többet szenvedj. Sokat kell annak szenvednie, ki czélt akar érni. Hogy szenvedheted ezt? Különösen a gyülölet tárgya iránt türelmet mutat. Sokszor utálunk, gyülölünk valakit v. valamit, de bizonyos okból szenvedjük. Ezen embert nem szenvedhetem. 4) Átv. mondják elvont, vagy lelketlen tárgyakról is, midőn épségök romlik, veszélyeztetik stb. Hire neve, becsülete szenved. A mi helységünk sokat szenvedett az utolsó hadjáratban.
A többi ed ad képzőű igéktől abban különbözik, hogy nincs neki eszt képzős átható igetársa, mint pl. eped epeszt, apad apaszt, éled éleszt stb. E tekintetben hasonlók hozzá a feled, a régies kegyed, és a lepedő törzsöke leped. Képzési alakra egyeznek vele: senyved, enyved, hamvad, hervad, sorvad, reved, olvad stb.