, mn. és fn. tt. ~ět, harm. szr. ~je v. ~e. A keresztény vallással behozott szó. 1) Midőn a szoros ért. vett latin sanctus-nak felel meg, jelent erkölcsileg tökéletes, feddhetetlen, romlatlan szellemü lényt. Az Isten legszentebb valóság. Szent Isten. Szent Háromság. Szent Lélek. Szent vagy uram szent szent. Szent Isten! felkiáltó szó valamely nagy szerencsétlenség láttára vagy hallattára. Tágabb ért. mondjuk nem csak a tiszta mennyei szellemekről, vagy is angyalokról, hanem az idvezült jámborok lelkeiről is. Istennek szent angyalai. Mennyei szent karok. Szent Mihály, szent Gábor főangyalok. Különösen a latin és görög egyház hite szerént az úgy nevezett szent család tagjai, u. m. a boldogságos szűz Mária, szent József, szent Joákim, szent Anna; a keresztény hit első hirdetőji az apostolok, és úgy nevezett apostoli v. egyházi atyák; továbbá mind azon jámbor hivek, kiket kitünő érdemeik miatt a katholikus anyaszentegyház e czímmel különösen fölruházott, s az élő hivek által kegyeletben tartatni, s nyilvánosan tiszteltetni rendelt. Szent vértanúk, szent hitvallók, szent doktorok, szent püspökök, szent papok, szent barátok, szent remeték, szent szüzek, szent asszonyok, szent özvegyek. Védszent. Már a régi Halotti beszédben és könyörgésben eléjön: "És vimádjuk mend szentököt. Hogy birságnap jutva menti vő szentii (szentei) és önöttei közikön jou feleöl jokhtatnia ileszje vőt. A Bécsi codexben: "És a felségesnek szentit megtöri. (Et sanctos altissimi conteret. Dániel. VII.). A Góry-codexben: "Még az szentöknek szenti es (is), mi uronk Krisztus Jézus. Ugyanott: "Az felségös jelös szentöknek közibe. Szélesb ért. bibliai és egyházi nyelven a keresztény vallás hivei általán véve, mennyiben a keresztség és más kegyszerek által Isten előtt tisztákká, és kedvesekké lettek. Szentek egyessége, azaz, a hivek lelki öszveköttetése, s Krisztus véghetetlen érdemeiben közös részessége. Népies nyelven: szent atya, az egyházi személynek, mint lelki atyának czime. Édes szentem! a kedves, szeretett személynek gyöngéd megszólitása. 2) Midőn a latin sacer-nek felel meg, s ellentéte profanus, mondatik vallási erkölcsöket tárgyazó, lelki épületre szolgáló, vagy azokkal erkölcsi viszonyban álló dolgokról, cselekedetekről. Szent elmélkedések. Szent tanok, oktatások, beszédek, énekek. Szent könyvek. Szent gyakorlatok, böjti napok, szent gyónás, áldozás. Szent történetek. Szent föld, szent város, szent falak, szent jogért szent háboru, szent harcz. stb. Továbbá, ami lényegénél fogva kegyeletet és tiszteletet igényel, vagy bizonyos szertartás által kegyelet tárgyává lön avatva; amit megsérteni, megfertőztetni tilos. A törvénynek minden polgár előtt szentnek kell lennie. Szent kötelességét teljesíteni. Szent eskü, szándék, czél. Embertársaid becsülete szent legyen előtted. Szent dolgokból nem illik csúfot űzni. Szent helyeket látogatni. Szent hely ez itt, melyen a pap imádkozik. Isteni szolgálathoz tartozó szent eszközök, készületek, öltözetek. Szent képek, szent szobrok. Szent oltár, szent szék. Szent miseáldozat. Szent evangyéliom. Szent hét, szent napok, szent ünnepek, stb. 3) Átv. igazra és jóra vonatkozólag, ami határozott, tagadhatatlan bizonyos, amit elhinni vagy teljesíteni kell. Az szent igaz, szent igazság. Igéretem, fogadásom, eskűm, adott szavam szent. Szent a békeség! félre minden gyülölséggel, egyezzünk meg; nincs semmi baj, viszály. Gúnyos ért. néha szent czimmel oly embereket szokás illetni, kik különczködéseik által a rendes társalgási életmódtól eltérnek vagy képmutatók. Furcsa, különös, csudálatos, kiállhatatlan szentje az Istennek. Fa szent, alázatosat mutató mint a fából faragott szentszobor.
Eredetre nézve közönségesen a latin sanctus-ból módosúltnak tartják, a közel jár hangokban is az ugyancsak a latinból származott franczia saint szóhoz, a szláv nyelvekben szvieti, szväti, szvati stb.; azonban figyelmet érdemel, hogy ez csaknem ugyanezen alakban a zend vagyis azon ős nyelvben is eléfordúl, melyen a zendaveszta van írva, ú. m. szpenta, melyhez a föntebbi szláv szók is közelebb állnak hangokban, mint a latin ,sanctus szóhoz. A mongolban is szain (fn. és mn. jó, szép, nemes) gyakran használtatik jelzőül a vallásos és isteni dolgokban, pl. szain edor, szép v. jó nap; és ünnep (szent nap, szent idő), szain dzarlik szép v. jó beszéd; és a vallás alaptudománya; ettől származik szaitai v. szaitu (jó, szép, igen szép).