, (szen-d-ěr) fn. tt. szenděr-t, tb. ~ěk. Az alvásnak mintegy kezdete, első foka, midőn valaki szunyadni kezd, s még fél ébren van, s öntudatát egészen nem vesztette el.
E szónak alaphangja az alvó ember szuszogó lehét utánzó sz, s ugyanez hangzik a szuny, szunydikál, továbbá a csagataj szergeg (könnyü álom. Abuska), szanszkrit szvap (dormire), szvapna (somnium), latin somnus, sopor, sopio, a szláv szpati, sznyivati stb. szókban is.