, (szak-ad-ás) fn. tt. szakadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szenvedő állapota valamely testnek, midőn szakad. Kötélnek, húrnak szakadása. Szakadás ellen megerősíteni valamit. 2) Bizonyos erőszak által keletkezett réz, hézag, nyilás, lik valamely testen. Szakadás a ruhán, a töltésen. 3) Sérülés a megerőtetett állati test némely részeiben. 4) Pártos, felekezetes elválása valamely testület egy részének a többitől. A keleti görög szertartásu keresztények szakadása, kik a római egyháztól külön váltak. (Schisma). "Szakadásban minekünk nem kell bocsátkoznunk, mert elveszünk. Gr. Eszterházy Miklós nádor 1645-ben. 5) Folyónak egy másikba, kivált nagyobba, tóba, tengerbe ömlése; különösen így nevezik magát a beömlő vizet, és ennek medrét is, mely másképen torok v. torkolat. V. ö.SZAKAD.