, (szell-ő vagyis szel-el-ő) fn. tt. szellő-t. Gyöngéd, lassu, enyhe fuvalmú szél. Esti, nyugati szellő. Fák levelei között lengedező szellő. Kiülni a fris szellőre. Kitették a szellőre, tréfásan am. felakasztották. Képes kifejezéssel, ami könnyüd, s mintegy észrevétlen mozgással halad, fut, s különösen a lovakra és agarakra szokták alkalmazni. Szellő hi! Szellő hajsza!
Kettőztetett l hangja szerént elemezve: szel-el-ő.