, (szél-h-üd-ik) k. m. szélhüd-tem, ~tél, ~ött. Testének valamely része vagy tagja bénulásba esik, érző, mozgó erejét veszti.
Ez igében és származékaiban a h középképző az üd az ed képzőnek oly módositását eszközli, mely által az némi hiányt, pl. kóros állapotot, elgyengülést roszra fordulást fejez ki, mintha volna szélhedik. Hasonló képeztetésü igék: vénhedik, vénhüszik, bűnhödik, petyhüdik, hamuhodik, s ik nélkül: hirhed, poshad, görhed, porhad stb. E szerint a hűdés mint önálló főnév oly semmit jelentő szó, milyen volna a kodás, űlés, a gondolkodás, hevűlés származékoktól elvonva. Némelyek azzal akarják igazolni a ,hűdés szót, hogy az ,ütés volna; úgyde nincs ,szél-ütik sem ,pety-ütik, szélhüdés pedig csak szélhüdik-ből származott igenév.