, (szabad-ság) fn. tt. szabadság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki, v. valami szabad. 1) Mentes állapot akárminemű megszorítástól, kényszerítéstől, akadályozástól, akár testet akár lelket illetőktől. A foglyot, rabot szabadságba helyezni. Minden állat szereti a szabadságot. "Mert elközelejt tü szabadságtok (redemptio vestra. Müncheni codex Lukács XXI.). 2) Mentesség a polgári és társadalmi megszoritástól. Természeti szabadság, melynél fogva valaki minden polgárzati kötelékektől független. Némely népek, országok szabadsága, vagyis oly polgári szerkezete, mely minél kevesebb megszorítással jár. A szabadság elveit terjeszteni, hirdetni. A szabadságot megszorítani, eltörölni, elnyomni. Szabadságban élni. Szabadságért küzdeni, meghalni. Valódi vagy igazi szabadság. Álszabadság, mely az igazinak csak látszatát viseli. Korlátlan szabadság, mely semmi rendet, törvényt nem ismér. Sajtószabadság. Vásári szabadság, melyben mindenki árulhat, vagy csak egyszerüen: szabadság am. vásár, pl. debreczeni szabadság. Arany szabadság, melyet II-dik Endre királyunk úgynevezett arany bullája foglal magában. Szabadság jobb gazdagságnál. A szabadság drágább az aranynál. Legdrágább kincs a szabadság. (Közmondatok).
"Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,
Bőszült érzéssel harczmezőre száll;
A szép szabadság hőslánggal hevíti,
Körüldörögje bár ezer halál.
Kisfaludy K. (Az élet korai).
3) Erkölcsi értelemben, az akaratnak függetlensége, melynél fogva önállólag, külső kényszerítés nélkül valamire elhatározhatja magát. Ezt kinek-kinek szabadságára kell hagyni. Szabadságodban áll. Erkölcsi szabadság, mely egyedül az ész vezérlete alatt áll. 4) Oly cselekvés, mely által valaki bizonyos tetteiben a rendesen bevett szabályokat elmellőzi. Festészi szabadság. Költői szabadság.