, az utó v nélkül: RÉ, fn. tt. rév-et, harm. szr. ~e. 1) A hajókázható vizek szélein azon hely, vagy öböl, hol az átszállításra rendelt jármüvek, ú. m. csolnakok, sajkák, kompok, stb. állani, s honnan a tulsó félre kiindulni szoktak. Tihanyi, szántódi rév a Balatonon. Dunai, tiszai révek. Későn érni a révhez. Az ő révén ment v. költ el, azaz, ő adott tovább rajta, ő költötte vagy vesztegette el. Tarka ló, vemhes szamár réven vámon nem fizet, (km.) hanem a gazdája. Amit a réven nyer, elveszti a vámon. (Km.). 2) Kikötő hely a tengerek, tavak, és folyók partjain, hol a megérkezett hajók mint biztos állomáson tartózkodnak, s majd ki- majd berakodnak. A hajót beterelni a révbe. Kiindulni a révből. Hazánkban több helységek vették tőle nevöket: Rév-Komárom, Rév, Révbér, Révfalu, Révkörtvélyes, Aggrév, Farkasrév, Főrév, Nagyrév, Lóré stb.
Nyelvünkben alig találunk más rokon gyökhangu szót, melylyel a rév alapfogalomban is megegyeznék, mint az alhangu ró vagy róv, miként Lugossy József is tartja; tehát rév annyi volna, mint rovott, kirovott, kivájt hely, különösen valamely folyóvíz partján. Egyébiránt hasonló hozzá az olasz riva, franczia rive, rivage, latin ripa stb. Figyelmet érdemel a persa rev (itio, iter), revis (transitus), reh, v. rah, v. ráh v. rái (via, iter). Ha európai nyelvből vettük át, úgy ez közvetlenül talán az olaszból történheték, minthogy népünk némely más hajózási műszót is kölcsönözött az olaszoktól, pl. burcsella am. barchetta (?) náva am. nave, alattság am. allaciare (?), timon a felfelő menő hajók kormánya am. temo, resztó am. rispetto. De az utóbbiak is, mint tudjuk, latin eredetüek.