, (rez-ěg-ed) gyak. önh. m. részket-tem. ~tél, ~ětt, par. reszkess. Szoros ért. állati testről mondjuk, midőn idegei rendkivül rángatódzva mozognak, mi némely indulatokban, például nagy félelemben, vágyban, haragban, vagy kóros állapotban szokott történni. Reszket keze, lába. Reszket érte, mint farkas a kis csikóért. Egész testében reszket. Legközelebbi rokonai a remeg és rezeg, sőt ez utóbbi mint törzs tekinthető; úgy hogy gyöke a hangutánzó rez, melyből lett rezeg, rezeget, végre hangváltozattal: reszked, reszket (a kemény k előtt a z is kemény sz-szé válik, mint azt így ejtjük: aszt). Szabó Dávidnál reszkedtség d-vel jön elé. Lugossy J. is ,reszked-et ír. Ilyen szó a viszket is, azaz izged, vizged. Túl a Dunán szintén mondják: reszked, viszked. Ily hasonlat szerént képződtek a mozgadoz, zengedez, csörgedez, ingadoz igékben rejlő mozgad, zenged, csörged, ingad elavult önható igék, melyektől különböznek a mozgat, zenget, csörget, ingat áthatók.