, (rész-ěg) mn. tt. részěg-ět, Kinek mind érzéki, mind lelki működéseit a szeszes ital ideiglen rendkivüli, zavart, vagy szédítő, kábító állapotba hozta. Bortól, sertől, pálinkától részeg. Félrészeg, azaz pitis, pityós, pityókos, ittas, kotyogós, gagyos, boros, mámoros, mely nevezetek a félrészegségnek némileg különböző fokait jelezik. Holt részeg, ki egészen leitta magát, ki a közmondat szerént azt sem tudja, fiú-e vagy leány. Részeg fővel ballagni. A részegnek keskeny az út. A részeg embernek az Isten is kitér. (Km.). Részegre, gyermekre a titkot nem bízzák. (Km.). Józan amit gondol, részeg arról csahol. (Km.). Részeg ember imádsága, beteg ember böjtje. (Km.). Részeg ember még az eget is bőgőnek nézi. (Km.). Aki részeg korában vét, bünhödjék józan korában. (Km. V. ö. RÉSZEGĚN). Akár a részegnek beszélj, akár annak. (Km.). Szélesb ért. bódított, kábított. Erős dohánytól részeggé lenni. Átv. ki némely kedves érzelmek tulságos benyomása által mintegy öntudatát, s józan eszét elvesztette. Részeg a nagy örömtől, szerelemtől.
E szó nagyobb vagy kisebb hanghasonlattal s rokon fogalomban megvan némely európai nyelvekben is; ú. m. a németben: Rausch, alsószászban runszk, ángolban: rouse (Zechgelag), svédben: rus, izlandban: russ, stb. (Adelung). Szintén Adelung szerént az ittas ember zajongó, zörgő, majd rekécselő hangjának utánzása, milyenek a németben rasen, brausen, rieseln, rasseln, räuspeln stb. szók is. E szerént nyelvünkben is mint hangutánzó rokon rezeg, reszked, továbbá retyeg, riad, rivalg, rivvan, rikácsol szókhoz. Alaphangja a magyarban: rész (= resz, rez), melyből eg képzővel lett részeg, mint beteg, meleg, hideg, rideg, gyalog, lovag stb. Megemlítendők még Budenz József után a mordvin iritsa (részeg), erzamordvin iredezz (részeg), iridi (részeges), cseremisz russo (részeg); Vámbéry után talán áttétellel a tatár öszrük, honnan: öszürgen (= részegedő, részeg állapotban levő); s Beregszászi után szintén hangáttétellel az arab szekir (betranken).