, fn. tt. rés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán nyilás, hézag valamely test részei között. Különösen a részeknek erőszakos elválasztása által támadt nyilt közeg, pl. rés a megrepedt falon, a keritésen, sövényen. Rést törni a vár bástyáján. Bebújni a résen. Továbbá szoros, szűk hely, melyen valahová nem mint szokott úton jutunk el. Elég egy kerten egy rés. (Km.). A résen kiszökni. Átv. ért. üres kifogás, kopasz mentség. Talál a ravasz rést maganak. (Km.). Továbbá hallgatódzásra alkalmazva: résen a füle v. résen tartja a fülét am. igen vigyáz, oda tartja fülét, honnan a hang jön. Résen lenni, vigyázni, figyelni valamire ami történendő leszen.
"Inti vigyázatra, legyenek mind résen.
Buda halála. Arany.
Alapfogalomra és gyökhangra nézve azon r gyökü szók osztályába tartozik, melyek erőszakos elválasztást, szakadást, romlást jelentenek, pl. ró, rész, rét, réteg, riszál, ritka, ringy, rongy stb. Rokonok hozzá legközelebb a persa rés v. ris (vulnus), szanszkrit risz (vág, metsz); továbbá, távolabb a latin rima, ruptio, ruptura, franczia brèche, német brechen, reiszen, ritzen, Risz. A finn-ugor nyelvekben Budenz József szerént: finn nyelven: reikä, és finnlapp ny. raigge (lyuk, nyilás), észt ny. reig (fris seb). V. ö. R gyök hang; és RÉSZ.