, (rěst-ség) fn. tt. rěstség-ět, harm. szr. ~e, tájdivatosan: röstség. A testi vagy lelki erőnek, tehetségnek, hanyag, dologkerülésre hajlandó állapota vagy tulajdonsága; tunyaság, lomhaság, lustaság. Restség bántja. Akinek lehet és nem aluszik, azt a restség bántja (Km.), azaz dolgozni kell, hogy jólessék az alvás. Kereszténytani ért. jóra való restség, a hét fő bünök egyike, hanyagság a keresztényi kötelességek teljesitésében.