, (reny-h-e) mn. tt. renyhé-t. Dologkerülő, munka nélkül veszteglő, henye, rest, tunya. Rokon értelmüek: lomha, lajha, lajhár, lusta, lebzsi, melyekben a le, lo, la, lu gyökhangok úgy látszik, nem egyebek, mint a föld felé hajló irányt jelentő le (infra), minthogy a renyhe, vagy lusta leereszti tagjait, s erejét mintegy hanyatlani hagyja. Ezen alapfogalomnál fogva legvalószinűbb, hogy a renyhe is eredetileg lenyhe, mélyhangon lanyha, t. i. az r és l legközelebbi rokonhangok, felcserélődnek, mint ezekben is: Elisabeth, Erzsébet, lajtorja rajtója és rějtya, lepsed repsed stb. V. ö. REPSED. A h középképző a fennemlített szókban némi szenvedő állapotot, itt lassuságot fejez ki. Lugossy József a ,ronda szóval teszi hangrendi párhuzamba. Finnül röhmiä am. ügyetlen s lassu, nehézkes (inhabilis et tardus. Budenz J.). V. ö. REST.