, (rend-ěs) mn. tt. renděs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Bizonyos rendbe, sorba szedett, állított, helyezett. Rendes utcza, melyben a házak egyenes rendben vannak. Rendes ház, szoba, melynek részei illetőleg bútorai szabályszerüen elhelyezvék.
"Becsületes csak ugy lehet mulatságunk,
Ha rendes és tiszta leend vígaságunk.
Lakodalmi vers.
2) Csínos, a szépség kivánalmainak bizonyos mértékben megfelelő. Rendes arcz, alkat. 3) Tetteiben pontos, bizonyos időt, módot, rendet tartó. Rendes tisztviselő, rendes gazda, gazdasszony. 4) Kinek bizonyos tisztség vagy szolgálat szokott és kitűzött hivatala. Rendes tanár, felügyelő, kitől különbözik a rendkivüli, vagy helyettes. Rendes tag, ki valamely társaságban vagy társulatban, állandó jogokkal és kötelességekkel, különösebben lehetőleg teljes szavazati joggal bír, pl. a Magyar tudományos társaság rendes tagja; némi ellentéte ezen társaságban: igazgató tag, tiszteleti tag, és levelező tag; vagy némely más társulatoknál: pártoló tag, tiszteleti tag stb. 5) A maga nemében furcsa, minek rende, módja a szokott rendtől, módtól némileg elüt, mi úgy van öszveillesztve, hogy első tekintetre bámulatot, néha mosolyt gerjeszt. Ejnye be rendes! Ez ugyan rendes dolog! Ez értelemben tehát am. a közönségestől eltérő s önmaga saját rendét követő, úgy hogy itt ,sajátságos szóval is fölcseréltethetik.