, (rek-esz) fn. tt. rekesz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, bizonyos korlát, kerítés, gát által képezett zárhely, pl. az állatok ketrecze, esztrengája, sellencze, kalitkája, óla, stb. Rekeszbe zárni a ludakat, réczéket. A vadmadár is megszokja a kalitkarekeszt. (Km.). Pázmánnál am. a latin clausura. Szerzetes szent rekesz. A lélek rekesze = test.
"A szilaj lélek rekeszét kitörvén
A nap útján túl magasan csapongott.
Berzsenyi.
Rekesznek nevezik a vizek kifolyását akadályozó, vagyis azokat elzárva tartó gátat, töltést, zúgót. Továbbá am. fiókféle osztályozat. Rekeszekbe helyezni a könyveket. Növénytanilag az üreges szervben, maghonban, vagy magrejtőben képződött válaszfalak által támadó fiók vagy fiókok; pl. három rekeszü tokja van a hóvirágnak, tulipánnak. (Loculamentum. Gönczy P.). A hajósoknál mindennemü elkülönített hely a fahajókon, pl. zabtartó, szentes, pincze stb. Az irásban am. zárjel. Rekeszbe szorított mondat. Minthogy a rekesz alapfogalmánál fogva zárt jelent, legközelebb rokonságban áll hozzá a retesz, mint zárló eszköz.