, (rav-asz) mn. tt. ravasz-t, tb. ~ak. Mai köz szokás szerént am. furfangos, alattomos, csalárd, eszes fogásokkal hamiskodó, hogy másokat rászedjen. Ravasz csalafinta, ravasz hizelkedő. Föltekerje eszét, ki fel akar tenni ravaszszal. (Km.). Különösen mondják rókáról. Ravasz, mint a róka. Ne higy a ravasz rókának. (Km.). A régi nyelvben főnévileg egyenesen rókát jelentett; így a Müncheni codexben Luk. 9. Ravaszoknak likok vagyon. (Vulpes foveas habent). Luk. 13. Menjetek, és mondjátok a ravasznak. (Ite et dicite vulpi illi.). Valószinüleg innen vette nevét a Ravaszd helység Győr megyében, melynek meredek és bozótos hegyoldalán levő üregeket maiglan rókalikaknak nevezik. A ravasz tehát eredetileg főnév, s am. róka, s minthogy ez kitünőleg furfangos, innen az ily embert is ravasznak, rókának nevezték el. Így jelentenek az ökör szamár ostobát, a lúd liba együgyü nőt, leányt, a disznó tisztátalant stb.
Elemezve a ravasz, (tájdivatosan rovasz) és róka egy gyöktől származnak, t. i. azon ra v. ro-ból, melynek több származékai vöröset, vörnyegest, illetőleg égést, tüzet jelentenek. Hogy a róka szóval: vörösségnek alapfogalmát öszvekötni szereti a magyar, mutatják a közmondások: Vörös, mint a róka. Rókát kapott a ruha, azaz, megpörkölődött. A ravasz szó képeztetésre olyan, mint kopasz, bibasz, csupasz, dobasz, horpasz, renkesz, melyekben az asz esz képző megfelel az as es melléknévképzőnek, a csángó nyelvben divatozó szokás szerént, kik így beszélnek czendesz, kedvesz, édesz, stb. Jászay a ró igével, mely metszést, bevágást jelent, hozza gyöki és fogalmi rokonságba; a rókának azon tulajdonságánál fogva, mely szerint harapós szokott lenni.