, (rak-on-cza-atlan) mn. tt. rakonczátlan-t, tb. ~ok. 1) Minek tulajdon értelemben vett rakonczája nincsen, pl. némely kocsik, és a hintók rakonczátlanok. 2) Átv. ért. határt, korlátot nem ismerő, kicsapongó, zabolátlan erkölcsü. Rakonczátlan siheder. Határozóként am. rakonczátlanul, korlátot vagy törvényt nem ismerve.