, fn. tt. ráncz-ot, harm. szr. ~a. Rovátkos, vagy rovásforma vonal, mely valamely rostos, vagy bőrnemü testen mesterséges zsugorítás, vagy zsugorodás által képződik. Ránczok a gatyán, pendelyen, szoknyán. A népmesélők egy vén banya pendelyének kilenczezer kilenczszáz kilenczvenkilenczedik ránczából veszik mondókájokat. Ránczba húzni, ránczra v. ránczba szedni a ruhát. A ránczokat szétbontani, kifejteni. Ránczot vet a ruha, midőn bő és öszvehuzzák, vagy gyűrik. Ránczba szedi húzza homlokát a haragos, vagy gondolkodó ember. Vénség ránczai látszanak orczáján. Ránczok a fák, s más növények héjain. Átv. ránczba szedni valakit, am. szorosan fogni, erkölcsi korlátok közé zárni, megfenyíteni. Könnyebb az asszonyt tánczba vinni, mint ránczba szedni. (Km.) Több esetben hasonló értelmü vele: redő.
Minthogy a ráncz húzás-, vonás-, metszés-, rovásforma vonalat képez: innen gyökre nézve azon szókhoz rokon, melyekben az r hanghoz a rovás, metszés alapfogalmát csatolta nem csak a magyar, hanem más nyelv is, milyenek: rács, rácsa, ráspoly, ravás, ravatal, maga a ró ige, az önhangzó előtételével: arat, ort, irt; továbbá magas hangon: recze, redő; idegen nyelvekben a német: Runzel, görög ρντις, latin: ruga, szláv ranyecz, stb. A magyarból elemezve mintha volna: ra-ancz v. ro-ancz. V. ö. R, gyökhang.