, mn. tt. rút-at. 1) Idomtalan, visszataszító alakú, miről a szemek mintegy utálattal fordulnak el. Rút arcz, rút ember, rút kofa, rút vén banya. 2) Ami mocskos, piszkos, büdös volta miatt utálatot okoz. Rút edények, asztali szerek. Ganéjtól rút udvar, utcza. Rút szag. 3) Füleket sértő hangú. Rút éneklés, rút zene, rút rekedt hang. 4) Erkölcsileg utálatos. Rút tréfa, beszéd. Rút dolog. Ami rút, csak rút. (Km.). 5) Pápai Páriz szerént jelent durvát is, pl. rút munka, opus rude.
Mindezen jelentéseket öszvevéve kitünik, hogy a rút alapfogalomban és alaphangban egy eredetü a rothad, roshad, rohoda, ronda, rosz stb., szókkal, s általán vagy külső vagy erkölcsi érzékeket sértő romlott (mintegy ro-ott) állapotra vonatkozik, s összehúzva egyezik ronda szóval is. Mongolul: oroota (häszlich, schlecht), finnül: rietta, riettaha. Hangáttétellel egyezik vele túr is, melyből túros am. genyedséges, és néhutt, nevezetesen Mátyusföldön a genyedséget rútság-nak is nevezik.