, (rög-öz-és) fn. tt. rögzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A földrészeknek csomósodása, külön-külön darabokká alakulása. 2) Némely testeknek azon állapota, midőn simaságukat vesztve rögök, csomócskák, hoportok támadnak rajtok, vagy eredeti puhaságukból kivetkezve cserepesekké, keményekké lesznek, pl. a sarokbőrnek, a tenyérnek rögzése. 3) Átv. ért. makacs, hajthatlan, megátalkodott, megcsontosult lelki, vagy kedélyi állapot. V. ö. RÖGZIK.