, fn. tt. rög-öt vagy a Tisza mellékén: ~et, harm. szr. ~e. Egyes csomóvá alakúlt, keményült földdarab, mely a hanttól szabatosan véve abban különbözik, hogy ez nagyobb terjedelmü, s bizonyos szerszám, pl. eke, ásó által felhasított földdarabot jelent. A rög inkább tiprás, gyurás, zúzás által feltöredezett, s vagy önálló, vagy a földszinéről kidudorodó, hoportos, csoportos földrészeket jelent, melyek száradás, vagy fagy által megkeményedtek. A porhanyóbb föld, ha szántják, rögekre, a szivos, zsiros pedig inkább hantokra szakadoz. Ha a feltiprott sár hirtelen szárad, vagy megfagy, rögeket képez. A hant, ha zuzzák, elsőbb rögekké, ezek pedig porrá omlanak. Héberül: (gleba). Lugossy József a rög szóval párhuzamba hozza a ragya, rigya szókat. Egyébiránt másképen: göröngy; innen egy értelmü vele azon fordított gör, melyből göröncs, görcs, göröngy, göröncsér származtak. Megforditás által szintén rokonnak tekinthető hozzá, habár közelebb a német grob szóval egyezik, a goromba gyöke gor is, mennyiben annak első anyagi jelentése, valami darabosra, göcsörtösre, rögösre vonatkozik, ebből lett az átvitt erkölcsi értelem, melyet darabos erkölcsü emberre alkalmazott a szokás. Alaphangban szintén egyezik vele a latin grumus, a finn runko (göröncs) stb. Általán fogalmi rokonságban van mindazon r gyökhangú szókkal, melyek töredékeny, darabos romlást fejeznek ki.