, fn. tt. rozs-t v. ~ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendjéből, virágzása füzéres, csészéji két szálas hegyes polyvájúk, két virágúk, a gerinczre lappal állanak. Magva hosszu, hengerded, egyfelül hegyes. (Secale). Legközönségesebb faja növénytani néven a gabonarozs, vagy a köz életben csak: rozs (secale cereale); mely kétféle, őszi és tavaszi. A szarvasrozs máskép: rozsanya.
E szó kisebb-nagyobb hangváltozattal számos nyelvekben megvan; németül: Rocken, Roggen, Rogge, hollandul: roghe, roge, rog, ángolszászul: ryge, rige, dánul: rugen, rug, ángolul: rye, svédül råg, irlandul rug, oroszul: rozs, dánul: rugen, rug, Pliniusnál latinul: arinca, wendül: ros, finnül: ruis, dalmátul raax, szerbül: rezs, illirül: razg, csehül: rezs stb.
Valószinüleg mind ezen nyelvekben alapfogalomul vétetett azon nyers, ropogós keménység, mely a rozsot, leginkább az ebből készült eledelekben és kenyérben, a buzától megkülönbözteti; s ezt az r alaphang, mint a hangok legkeményebbike, jellemzi. Frisch nevü német nyelvész is azt a rauh szótól származtatja. Plinius korában még a rozs rosz és keserü volt: "Secale deterrimum et tantum ad arcendam famem. Nálunk is a jobb módu házakban a lisztjét csak cselédkenyérnek használják; ámbár finomra őrölve és a korpától ahhoz való szitán jól megtisztítva szintén jóízü és egészséges kenyér készül belőle.