, (ró-ta), fn. tt. rót-át. 1) Régi hadi nyelven am. egy csapat, egy sereg, kivált sorba állított katonaság. Egy rótabeli vitézek. Egy rótában szolgálni, állani. 2) Bizonyos tüneményeknek nem folytonos, hanem szakaszos, részenkénti megjelenése. Rótával jár az eső, midőn majd esik, majd tiszta az ég, midőn nincs egyszerre az egész látkör beborulva. Rótával jön rá a fájdalom (Győr vidékén), azaz: majd ráér, majd elhagyja a fájdalom.
Mi e szónak első jelentését illeti, az számos nyelvben eléfordul, pl. a németben: Rotte, a cseh- és lengyelben: rota, a dánban: rode, a finnben: routu, az arabban: rotuov, rataon, rottaon stb. Adelung szerént nevét az öszvesereglés robogó hangjától vette volna. Véleményüuk szerént valószinübb, hogy itt a húzást, vonalat jelentő rovásnak, rovatnak alapfogalma rejlik, akár azért, hogy az egy csapatban szolgáló vitézeket egy jegyzékbe szokták öszveróni, akár még hihetőbben, azért, mert a sorba állított katonák mintegy rovatot képeznek. Ugyanezen hasonlat áll a szakaszonként megjelenő tüneményekre is, mert a rótás eső v. rótás fájdalom nem más, mint rovatonként, szakaszonként megjelenő eső v. fájdalom. V. ö. RÓ.