, (ros-t) fn. tt. rost-ot. 1) Azon fonalszerü részek, melyekből az állati és növényi testek szilárd húsos részei, izmai mintegy öszve vannak szőve. Ha a húst igen kifőzik, csak rostjai maradnak. Különösen a fának kérge és húsa között levő hártya, melyet szálakra lehet fosztani. 2) Szélesb ért. akárminemü rojt. Rostok a gatyaszáron, a szőnyegen, a függönyön. 3) Néhutt am. bizonyos távolságban, és párhúzamosan öszveszerkezett rudakból, léczekből, szálakból álló rácsféle alkotmány; Szabó Dávidnál is. Általánosabban: rostély, rács. 4) Némely tájakon annyi is, mint: íz, szakasz. Három rostban (ízben) is voltam nálatok. Mindezen jelentésekből kitűnik, hogy "rost egymástól elszakasztható, vagy valóban elszakadozott fonalakból, szálakból áll, s ennélfogva nem csak alaphangjára, hanem alapfogalmára is megegyezik a rojt szóval, t. i. az s és j oly változási viszonyban állanak egymással, mint esik ejt, feslik fejt igékben. A persában rokon vele: risa v. résa (fimbria, fibra, barba). V. ö. ROS.