, (rom-ol) önh. m. romol-t. Egy értelmüleg használtatik romlik igével, de ezen utóbbi alak az alapfogalomnak szabatosabban felel meg, t. i. mint szenvedő állapotra mutató; romol-ban pedig némi önkéntesség rejlik, pl. ha személyről, illetőleg annak erkölcsi sülyedéséről van szó. Egyébiránt ragozásaikra nézve még azon különbség is van köztök, hogy az ik-es alak rendesen (ha t. i. a kiejtés nem nehezíti) kiugratja az l előtti o önhangzót: romlom, romlol, romlunk, romlám stb. (de nem mondjuk romlhatik, hanem romolhatik), ellenben a másik állandóan megtartja azt: romolok, romolsz, romolunk, romoltok, romolnak, romolék stb. Hasonló viszony van az omol omlik, bomol bomlik, ömöl ömlik között is.