, (rokk-an) önh. m. rokkan-t. Mondjuk egymásra rakott, halmozott részekből álló testről, midőn ezeknek szilárd, feszült, mereven öszvefüggése némileg enged, tágul, s annak következtében alább száll. Rokkan a ház, a fal. Rokkan a szénaboglya, az asztag, kazal. Rokkan a mérő edényben alább szálló búza, liszt. Rokkan a víztől alámosott part. Különösen, rokkan az állati test, midőn szilárdságát, inainak rugalmasságát veszti. Rokkan az erős munka, a sok teherviselés által elgyöngült ember teste. Megrokkan a ló eleje. Úgy elrokkantam vót, székely szólam, am. álomba merültem volt.
Alapértelemben legközelebbi rokonai a rogy, rosk (,roskad) és rozz (,rozzan szóban). V. ö. RO, gyökhang.