, (rip-ők) fn. tt. ripők-öt, harm. szr. ~je. Darabos erkölcsü, pórias magaviseletü ficsúr, úrias betyár, ki amint mondják jobb házból (alsóbb nemesi vagy polgári osztályból) való ugyan, de mind külső viseletében, mind erkölcsében (durvaságban) inkább a pórnépet utánozza. E szónak gyöke, úgy látszik, a székely ríp, mennyiben a ripők magáról azt hiszi, hogy ő derekabbul cselekszik másnál, vagyis, hogy ő pórias magaviselete által a természethez hívebb, és ez által másoknál különb; s a köznép is ezt tartja róla; jól rípi mint a székely mondja. Néhutt: rüpők.