, (rigy-a) fn. tt. rigyá-t. 1) Calepinus, Molnár A. és Páriz Pápai szerént levagdalt faág, honnan rigyázni a fákat am. ágaikat, galyaikat, hajtásaikat levagdalni. Rokon hozzá a vékonyhangu rőzse. 2) Hosszukás virágforma növés, hajtás tavaszkor, némely fákon, pl a dió, mogyoró, fűz, egerfa rigyája, azaz, barkája. 3) Általán bimbó, midőn a növény fakadni kezd; máskép: rügy. 4) A Tájszótárban és Szabó Dávidnál eléjön még ily értelemben is: az erdőn valamely útnak bevágatása; de ekkor talán inkább: riha.
Mi e szónak első és utolsó jelentését is illeti, világos, hogy az elválásra, elszakadásra vonatkozó riba, ribál, rifol, rihál szókkal egy gyökü. Alapfogalomban egyezik vele a második jelentésü rigya is, mennyiben t. i. ez ribálás által támadt rongyhoz, diribdarabhoz hasonló. A harmadik értelemben vett rigya eredetileg rügy, mely rendesen piros, veres szinü, miért a rőt, rüh, rah szókkal rokonítható.