, (paj-z-án) mn. tt. pajzán-t, tb. ~ok v. ~ak. 1) Beszédben és cselekedetben pajkos, kicsapó, kevéssé szilaj. Pajzán fiú, legény. 2) Mondják lóról, melyet a kocsi mellett szabadon bocsátanak vagy csak kötőfékkel fűznek a befogottak mellé. Pajzánon ereszteni a lovat, a csikót. E szóval megegyezik a szintén szilajat, kicsapongót jelentő bajza, s valószinűleg ez az eredeti, melynek gyöke baj, honnan az elavult ige bajoz, bajz, s ebből az igeneves melléknév bajza, megnyújtva bajzán, pajzán. A persában pájzen am. a latin leno, azaz bordélyos, és pajazan Beregszászi szerént am. a német ausschweifend.