, (pacz-al) fn. tt. paczal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A nagyobbféle vágómarhák, nevezetesen ökrök, tehenek béle, melyet elkészítve eledelül is szoktak használni. Sándor I. szerént tréfásan: nagyszombati tisztesség, talán, mivel a vendéget valaha ily étellel, tiszelték meg. Aki paczalt eszik, ne gondoljon rá, mi volt benne. (Km.). Olyan, mint a paczal, puha, lettyedt. Paczalra szokott s pástétomra vágyik. (Km.). Minthogy a paczalt szalagokra vagdalva árulják, innen átv. ért. tésztapaczal, mely szalagosan hasogatott tésztából áll; czifra paczal, mely csipkésen van metélve. E szónak gyöke pacz egy azon pocz szóval, melyből poczok, poczokos származnak, miért a poczokos, vagyis hasas embert paczakos-nak is mondják. E szerint azon szók osztályába tartozik, melyek po pö, bo bö gyöküknél fogva valami felfuvottat, dudorút, gömbölyűt jelentenek, mint: poh, pohos, potroh, potrohos, pók, pöfeteg, pofa, bog, boglya, bödön, bög stb.