, fn. tt. parancs-ot, harm. szr. ~a. Valamely felsőbbnek, vagy hatalmasabbnak akarat nyilvánítása, szóval, vagy írásban, mely által kijelenti, hogy az illető alárendelt személy valamit tenni köteles. Isteni, anyaszentegyházi, fejedelmi, atyai, úri parancs. Parancsot adni, osztani, bocsátani. Parancsot kapni, teljesíteni, megtartani, megvetni. Mennyiben a parancs bizonyos ténynek végrehajtására vonatkozik, ellentéte: tilalom, egyébiránt széles ért. ez is a parancs alatt foglaltatik, p. ezen természettörvényi s isteni tilalmak: ne ölj, ne orozz. A régibb törvénykezési nyelvben a parancsnak sok nemei valának: átküldő, birórendelő, elhalasztó, siettető, lezárló, semmisítő, végrehajtó stb. parancs. Tájdivatos kiejtéssel, különösen a székelyeknél: poroncs. E szó gyöke par, melynek megfelel nyelvünkben az or gyök orom szóban, V. ö. PAR gyök (3). A héberben is , és az arabban faraa, am. in summo fuit; imperium capessivit, imperavit. Legközelebbről rokon vele a persa parm-uden, v. ferm-uden (parancsolni) honnan parman, ferman am. parancs, továbbá: paráne szintén am. parancs. A szlávban eléjön: poruka, parancs s porucsivati am. parancsolni; ez elemezve kézmutatásra vonatkozik, mintha a parancsoló felsőség kézzel intene, hogy valamit tenni kell. Egyébiránt a par gyök szintén meg van a latin öszvetett imperat igében, melyet "Fabri Thesaurus-a a paro igétől származtat. A szanszkritban parvan am. emelkedés, hegy (orom). A par gyökből parancs úgy fejlődött ki, mint a var, gör, rip, rap, gub gyökökből a varancs, göröncs, ripancs, rapancs, gubancs.