, fn. tt. paradicsom-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Tulajdonkép az első emberpár lakhelye, melyet Mózes a Teremtés első könyvében mint fölötte kieset ,éden név alatt ír le. A régi halottas beszédben többször eléjön, írva: paradisum, melyben az s cs-nek, és az u o-nak olvasandó, mint számos más szónál. "Es mend paradicsomben valou gyimilcsiktől monda neki élnie. Átv. értelemben igen szép vidék, mulatókert, lakhely; továbbá mennyország, mint az üdvözülteknek boldogságos laka. "Bizony mondom neked, ma velem leszesz s paradicsomban. Káldi, Lukács 23. 43. Általán népünk nyelvén a gyönyörüséges tájnak, és lakhelynek, életmódnak netovábbját jelenti. Közvetlen eredetije a hellen παραδεισρσ, latinosan: paradisus, mely azonban szintén a régi perzsa vagy más régi néptől kölcsönöztetett, minthogy a perzsában paradaészasz, a szanszkritban paradésza jelent idegen és legjobb, legszebb tartományt (fremdes Land und bestes, schönstes Land); a héberben pedig pardész, az arabban firdausz (többese: farádísz) am. kéjkert (Lustgarten). A latin paradis-us ,us végzetéből a magyar nyelvérzés ,om-ot csinált, valamint ,Aegyptus-ból is ,Egyiptom-ot. (Paradics-hon? Egyipt-hon?).