, fn. tt. panasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szóbeli nyilatkozat, midőn valamely kellemetlen, fájdalmas, szomorú érzéseinket mások előtt kitárjuk, pl. hogy gyöngélkedünk, hogy fejünk fáj, hogy sok a házi bajunk. Teli van panaszszal. Valakinek keserves panaszára megindulni. Isten panaszképen vagy panaszul (vagy panasznéven) ne vegye! 2) Szorosb ért. bizonyos személyek vagy dolgok által okozott kellemetlen, fájdalmas érzések közlése másokkal. Az úrnak panasza van cselédjei ellen. Cselédek panasza az étel ellen. Ellened semmi panaszom sincsen. 3) Törvényszék vagy bíró előtt elmondott, vagy irományban benyujtott nyilatkozat bizonyos személy vagy dolog ellen, aki, illetőleg ami sérelmet, megbántást, kárt okozott. Szóbeli, irásbeli panasz. Panaszt tenni. (,Panaszt emelni újabbkori; azonban szokott ,panaszszót emelni). Becsületünk sértését illető panasz. Benyujtani, meghallgatni a panaszt. Fölvenni, elutasítani a panaszt. Semmiségi panasz, melyben valamely alsóbb bírói határozatnak megsemmisítése kéretik.
E szónak eredetére nézve l. PAN gyök. A magyarországi szlávoknál ugyan létezik ponosz, de ez máskép eredeti szlávul zsáloba v. nárek, s amaz hihetőleg a törvénykezési magyar nyelvből kölcsönöztetett. Hasonló hozzá a szomort, keservet jelentő hellen ανια is, honnan ανιαζω am. búsítom, szomorítom (áthatólag); és: búslakodom, szomorkodom (önhatólag).