, (pány-va) fn. tt. pányvá-t. Kötél, madzag, melynél fogva a barmot, illetőleg apró marhát is, czövekhez, karóhoz kötik, hogy bizonyos helyről el ne távozhassék. Pányván legeltetni a lovat, ökröt. Pányvára kötni a kakast, tyukot, hogy a szomszéd kertébe ne menjen. Néhutt így nevezik azon kötelet is, melynek végére hurkot alkalmazva azt, a szabad, szilaj lovak vagy tinók nyakába vetik, hogy vele megfoghassák.
"Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő,
Kantár soha nem tört, nem nyűgöze gyeplő
Ilyen lovat ólból pányván kivezettek,
Onnan, hol az oltár szent állati ettek.
Arany J. (Buda halála).
A székelyeknél divatozik rövidebben is: panya. Minthogy a pányva kötelet, fonadékot jelent, valószinü, hogy gyöke pány v. pany a fon, vagy, ha tetszik, von igének, vagy végre bony gyöknek módosulata; mintha volna fonó, fona, fonya, vagy fonva, fonyva stb. A németben is rokonok a spinnen és spannen, ausspannen (kipányvázni), miszerént a magyar pang és német span gyökök oly viszonyban állanak egymáshoz, mint a fon és spin-, a mocs és Schmutz. Egyébiránt hogy a pany hajdan ige lehetett, gyaníttatja a panyóka származék, mert panyókán viselni a ruhát am. fel nem öltve, hanem zsinóron, szalagon, madzagon stb., nyakba akasztva hordozni. Továbbá rokon hozzá: fányol v. ványol, azaz: vékony vesszővel bekerít valamit. Hogy az f vagy v és p szervrokonságuknál fogva fölcseréltetnek, tudva levő dolog, pl. fereg pereg, fáczán páczán, fánk pánkó, föcstej pöcztej, fátyoloz patyókál stb.