, fn. tt. palást-ot, harm. szr. ~ja. Molnár A. értelmezése szerént: pallium, palla, azaz köpenyféle lebenyeg, felső ruha. Úgy látszik azonban, hogy a palást eredetileg díszköpenynemü, s uriasabb ruhát jelentett, melyet nyakba akasztva lógósan viseltek, milyenek voltak a régies hosszú menték, pl. a papok mentéje, vagy dolmánya; innen palástul venni föl a mentét, am. panyókán, fel nem öltve, csak nyakba vagy vállra vetve. Közelebb az üng a palástnál. (Km.). Meginná a Krisztus palástját is. (Km.). "Más szélnek vetvén ravaszkodásának palástját. Faludi Ferencz. Egy népmesében nevezetes az Argirus palástja. Jelenleg a papok hosszú felső öltönye, melyet fontosabb hivataloskodásuk közben panyókásan nyakukba akasztanak.
A palást mind gyökre, mind értelemre egyezik ugyan a latin pallium és palla, valamint pellis, vela szókkal; de mint takaró, több magyar szóval is áll rokonságban, ú. m.: palmant, takar, föd; továbbá páló v. pólya, bulál, buláz, bulázó. A t, úgy látszik, csak hangtoldalék, mint némely, kivált s és sz végzetü szókban (l. PÁKOSZTOS), miszerint eredetileg palás (takaró, födő) volna; innen: palástolni, elpalástolni volamit, am. eltakarni, elfödni. Egyébiránt Dankovszky szerént a cseh nyelvben: plást.