, fn. tt. pad-ot, harm. szr. ~ja. Általán, bizonyos alap, fenék, mely fölé valamit helyeznek, vagy helyezni lehet, vagy helyezve van valami. Innen kőpad-nak nevezik Szalában azon kőréteget, melyen a kertiföld fekszik; kőpados szántóföld, melynek feneke köves, sziklás. Különösen jelent oly fekmentes, telepszerű csinálmányt, épületet, mely alapot, feneket képez; mely is 1) lábakon álló hosszu szék, vagy kőből, földből csinált ülőhely, vagy fekvésül szolgáló állvány. Deszkapad. Kőpad. Gyeppad. Padok az iróasztal mellett. Pad alá inni valakit. Padra fekünni. A pad lábát eltörni. Gyászpad, melyre a halottat fektetik. Iskolai, templomi, szinházi padok. Az evező legények padokon ülnek. 2) Deszkázat, melylyel bizonyos helynek fölszinét kirakják, hogy a járókelőknek alapul szolgáljon, szokottabban: padló, padolat. 3) A háztetőnek feneke, máskép: padlás, sőt jelenti azon üreget is, vagy hiút, melyet a háztető belseje képez. A padot megrakták szénával, szalmával. Padon szárítani a kukoriczát.
Alaphangra és értelemre megegyezik vele a német Boden, cseh puda, lengyel spod, latin fund-us, hellén πνϑ−μην (Boden), szanszkrit budh-na-sz (Boden. Curtius). Eredeti jelentésénél fogva am. alap, fenék, úgy hogy a háztetőben is tulajdonképen ennek fenekét jelenti. Ezen alapfogalomból kiindulva, valószinűnek tartjuk, hogy gyökhangja a p, mely, miként általán az ajakhangok (amennyiben nem hangutánzókban találtatnak) valamely puffadtat, dudorút jelent, milyenek különösen a fenekek, az alapok, talapzatok is szoktak lenni. Úgy hogy ap-ad szóban is feneket jelent, és az egész am. a fenékre, alapra száll, mélyed. A persában pá v. páj am. láb, nyom; talap; melylyel egyezik Vullers szerént a zendben pádha, s az ékiratokban páta. Továbbá a persában pácsa am. lábszár. Így ütnek öszve a cseh pod (alá), és puda (pad).