, v. ODU, (od-u) fir- tt, odu-t, v. odvat. Tátongó üreg, öböl, nyilás valamely testben, különösen: fában, sziklában, földben, fogban. Vén fűzfák oduiban fészkelő verebek. Sziklaoduba rejtezkedő vad. Meghúzza magát, mint ördög az oduban. (Km.). Nyiltabb hangon: adu, v. adv; származékaik: odvas, advas. Alapfogalom benne az öblösség, némi nyiladékkal, miért rokonságban látszik állani, kivált a nyiltabb adu alakban az aj, ajt, akona, akna s a megnyujtott áj, váj, ás szókkal, mindazáltal ezekben főfogalom a nyilás, amabban az öblösség.