, fn. tt. orbáncz-ot, harm, szr. ~a. Tüzes kórállapot, vagyis gyuladás az emberi test bőrén, mely sárgavörös szinben mutatkozik, pörsenések, vagy bibircsók nélkül, máskép: Szent Antal tüze. Kiütötte az orbáncz. (Erysipelas). Gyöke legvalószinübben azon or, vagy b toldattal (már mint törzs) orb, mely mind ami nyelvünkben, mind másokban oly szóknak is teszi alapját, melyek tüzet, égést, vöröset jelentenek; s megfordítva és az í ó ra vastagodva am. pír; és hihetőleg olyképen fejlődött ki, mint a suhancz, ifjoncz, különcz, ribancz, gubancz, bogáncs, varancs, göröncs stb.; innen or-b-áncz. Gyarmathi Sámuel nézete szerént lehetett régente Orbán tüze is, mint Antal tüze, tehát am. Orbántűz. Hogy az orbáncz szóban őseink minden esetre a vörösséget vették tekintetbe, onnan is gyaníthatni, mert a linka nemü növények azon faját, melynek piros bibéje van, orbánczfű-nek nevezték. Megvan a román nyelvben is, orbancz, v. orbalcz alakban.