, (ol-u, vagy ol-v) fn. tt. olu-t. Széles ért. minden folyékony test, (liquor, liquidum, fluidum). Különösen valamely szilárd szerkezetü, vagy mereven testnek folyékonynyá, higgá lett, vagy tett részei, pl. a nap melegénél folyóvá lett vaj, zsír, szalonna, viasz, vagy a tüzes kemenczében felolvadt érczek hig állapotban. V. ö. OL, gyök. Származékai alvad, olvadás, olvadék, olvadékony, olvaszt, olvasztás, olvasztó. Gyöke, mint érintők, azon gömbölyü hangzóju ol, mely általán távolságra, távolodásra, a részek egymástól elválására vonatkozik, s eredetileg elavult ige, melyből lett részesülő oló, módosítva olu, olv, mint: öl, ölő, ölü, ölv; nyel, nyelő, nyelü, nyelv; tol, toló, tolu. Hangra és alapfogalomra legközelebb rokona: foly, folyó, azon különbséggel, hogy az oló, alu előleges merevenséget feltételez, a folyó pedig feltétlen higságot jelent; ámbár a közszokás e szabatos különbségre nem mindenkor ügyel, pl. midőn az olvasztott, vagyis oló érczet folyó ércz-nek mondja. Ezen ol gyök megnyujtva használtatik az ólom származékban, mely kitünőleg olvadékony fémet jelent. V. ö. ÓLOM.