, áth. m. nyal-t. 1) Nyelvét valamely testnek fölszinén húzogatja. A macska a maga talpát nyalja. Minden tehén a maga borját nyalja. (Km.) Nem borja, nem nyalja. (Km.). 2) Köznyelven am. csókol. A szerelmesek nyalják egymást. Nyalták falták egymást, hogy öröm volt őket nézni. (Népmese). 3) A nyelvnek huzogatása által felszí, felszörpöl valamit. A medve örömest nyalja a mézet. A juhok nyalják a sót. A vénkecske is megnyalja a sót. (Km.). A ki sok mézet nyal, keserűt is fal. (Km.). Igekötőkkel: felnyalni, kinyalni, körülnyalni, megnyalni. Minthogy a nyalás rendesen tetszésből ered, innen: benyalni magát valahová am. hízelkedés által kedvessé lenni; kinyalni magát am. simává, csinossá, széppé tenni. Megvető értelemben am. csúfol hizeleg, alávaló módon keresi mások kedvét; továbbá, mások asztalánál élősködik, torkoskodik.
Ezen igében azon alaphang rejlik, melyet a mozgó, különösen nedvet nyaló nyelv adni szokott, rokon a nyál, nyel, nyelv szókkal, s alkotó részeit csakugyan az ny és l nyelv- és rokonhangok teszik más nyelvekben is, mint a finn nuolen (nyalok), nielen (nyelek), a latin lingo, lambo, a német lecken, labben, a hellen λεíχω stb. igékben. V. ö. NYÁL.