, fn. tt. nyál-at, harm. szr. ~a. 1) Azon nedv, mely a szájban az úgynevezett nyálmirigyek által kifejlődik, az ételekkel vegyülve a gyomorba megy, s azokat megemészteni segíti, s mely néha evésen kivül is kisebb vagy nagyobb mennyiségben kiszivárog. Az ételt nyállal megnedvesíteni. Lenyelni, kipökni a nyálat. Beszédközben fecseg a nyála. Átv. ért. foly a nyála valamire am. igen kiván valamit. 2) Szélesb ért. némely híg testek, nedvek, melyek a szájbeli nyálhoz némileg hasonlók, pl. nyál a csigákon, békákon. Átv. értelme van a farkasnyál, ökörnyál szókban, melyeket l. saját rovataik alatt.
Nyelvünkben legrokonabb hozzá: nyal, nyel, továbbá nyám, nyámog, s úgy látszik, valamennyi a nedves és mozgó nyelv hangjának utánzása. Finnül Fábián István szerént nila, nilja. Csagataj nyelven Vámbéry szerént jala am. nyál, jalin am. nyelv, s a csagataj és török jalamak am. nyalni. V. ö. NYAL.