, fn. tt. nyáj-at, harm. szr. ~a. Társaságban élő, együtt járó, együtt legelő négylábu állatok serege, különösen a szelid természetüeké, milyenek a juhnem alá tartozók, honnan a juhnyáj, kecskenyáj kifejezése; a szarvasmarhák serege sajátlag csorda, mint: ökörcsorda, tehéncsorda, vagy gulya, a lovaké ménes, a sertéseké konda vagy csorda. A nyájat kihajtani a legelőre. Nyájat őrizni. Egy rühes juh az egész nyájat megemészti. (Km.). "Visszavaló dolognak látván azt, mind az testi s mind az lelki dologban, az mikor az nyáj akarja es kivánja legeltetni az pásztort. Gr. Eszterházy M. nádor levele 1632-ből. (Magyar Történelmi Tár. VIII. k.). Ábel is vűn (ajándékot) az ő nyájának első fajzásiból. Mózes I. könyv. 4. fej.). Átv. ért keresztény hivek gyülekezete. Nem a mi nyájunkból való, azaz hitfelekezetünkből. A nyáj szóban alapfogalomnak látszik a sokaság, vagyis, több ugyanazon nemü állatok együttléte, társalgása, honnan legvalószinübben a sokasodást, szaporodást jelentő ne, nye, nyi, nő, nagy szókkal tehetni egy rokonságba, az n t. i. meglágyult, mint tájszokásilag a nyő, nyől; nyáj gyöke tehát ná v. nyá s a j véghang lehet képző, lehet, mint sokszor, csak szóhajlékonyító toldalékhang, mint a régies szá után száj, a bűbá után bűbáj, a régies é után éj, a régies fe után fej a több mások. Rokon hozzá idegen nyelven Vámbéry szerént a csagataj jajlak, török jajla am. nyáj; legelő; nyári lak. Beregszászi szerént a sziriai one (nyáj); távolabb a csagataj möj-mek, s török böj-mek am. nőni, továbbá a szanszkrit mah am. nő, honnan: mahat am. nagy. Továbbá, minthogy a nyájban élő állatok már természetöknél fogva szelidebbek, innen a ,nyáj szó némely származékaiban átvitt fogalom a társas szelídség, egymás iránti vonzalom; s ebből magyarázandó különösen a nyájas származék értelme. V. ö. NYÁJAS.