, (nyil-t) mn. tt. nyilt-at. 1) Kitárt, bizonyos üres tért, hézagot mutató; képző. Nyilt ajtó, kapu, ablak. Nyilt födelü pipa. Nyilt seb. Nyilt könyv. Nyilt karokkal fogadni valakit. Nyilt tér, udvar, nyilt hely. 2) Bimbójából kifejlett.
"Mit mutatod hatalmadat gyönge ágakon,
Csak tegnapi hajnalban nyilt virágszálakon?
Ányos.
3) Átv. nyilt ész, mely a dolgokat világosan felfogja, mely az ismeretek előtt fel van tárva; nyilt szív, nyilt kebel, őszinte, nem titkolódzó, kinek szivébe bele lehet látni; nyilt levél, nyilt parancs, melynek tartalma mindenkinek szól, ellentéte: zárt, pecsétes. titkos. 4) Nyilt, hangzók vagy önhangzók, melyeket nyilt v. tátott ajkakkal ejtünk ki, ú. m. ě, á, e, különböztetésül a zárt önhangzóktól, melyek a magyar a (az o-hoz hajló), ě, o, ó, ö, ő, ü, ű.