, (nyár-s) fn. tt. nyársat, harm. szr. ~a. Hoszszu, vékony s hegyes eszköz, mely különösen arra való, hogy valamibe szúrják, Konyhai nyárs, melyre a sütni való húst, vagy más eleséget ráhuzzák, s a tüzre tartják. Nyárson sült csibe, lud, récze, malacz. Nyárson pirított szalonna, kenyérszelet, kukoricza. Vas nyárs. Fa nyárs. Nem állja meg szerdék a nyársat. (Km.) Jelent hegyes karót is fából, melyre a vad századokban büntetésül vagy kinzásul embereket is húztak, Kiált, ordít, mint a kit nyársra húznak. Aljas népnyelven oly emberről, ki igen merevült feszes testtel jár, azt mondják, hogy nyárs van az alfelében; vagy: mintha nyársat nyelt volna el. Volt ilyforma hegyes fegyver is, melyet nyársgerelynek hivtak.
Ha a ,nyárs szóban alapfogalmul a hegyességet, szurósságot veszszük, úgy rokonságban van a hegyes szuró eszközt jelentő ár v. árr, továbbá a dárda, és a szeges kárt szókkal, miszerint nyárs am. árs, azaz áras, az ny a főfogalmat szinte nevelvén, mint nyir, nyirk (nedv), és nyir, nyirkál (metsz). V. ö. NYIR fn. és ige. Alaphangra megegyezik vele a latin veru.