, (neg-éd) fn. tt. negéd-ět, harm. szr. ~je v. ~e. Oly kevélység vagy rátartás, mely némi kitünő tulajdonságon, elsőségen alapúl, milyenek a szépség, gazdagság, tudomány, születési rang, s mely bizonyos tiszteletet igényel és követel. Szelidebb jelentésü, mint a másokat lenéző gőg, de kevesebb nemes érzelemmel vegyült, mint a jó értelemben vett büszkeség.
"Az doctorok es ott lőnek,
És ők erről nagy negédet tőnek.
Katalin verses Legendája.
Alapfogalom e szóban a nagyratartás, s némi fenhéjázás, minél fogva ne v. neg gyökét azon ne gyökü szókkal hasonlíthatjuk öszve, melyek valami nagyot, magasat, nagyra, magasra emelkedést jelentenek, milyenek a nevel, nevelkedik, (nő elemezve ne-ő) továbbá vastag hangon a nagy, nád, és a magasságot, felhatást jelentő on, ěn, ön ragok. Az arabban is kebir, kibir am. nagy és kevély. Ezek szerént a ne gyökből lett neg elavult ige, mint nyö gyökből nyőg, no-ból no-g-at. A g t. i. mint gyakorlatos igeképző az emelkedésnek, magasodásnak folytonosságát jelenti, s ne-g am. magasodik, emelkedik, valamint nyög am. folytonos nyö hangot ad, zúg folytonos zu hangon szól. A neg elavult igéből lett neget elvont főnév, s ebből némi módosítással negéd. Hogy a d és t végbetűk előtt a rövidhangzókat a nyelvszokás gyakran megnyujtja, tanusítják azt a garad garád, fuvat fuvát, korczolat korczolát, korlat korlát, szemet szemét stb.