, (mar-asz-t) áth. m. maraszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. maraszsz. 1) Valakit kér, vagy sürget, vagy kényszerít, hogy maradjon, azaz hogy bizonyos helyről el ne menjen. Marasztani a vendégeket. Értelemre megegyezik vele a tartóztat. 2) Törvénykezési értelemben eredetileg letartóztatja a vádlottat addig, mig a kimondott itélet szerént eleget nem tett. Lehet úgy is értelmezni, különösen az önható ,marad ige régies használatánál fogva is (l. MARAD 6), hogy valaki a keresetben benne maradt, vagyis a kereset rajta maradt, azaz nem tudta azt magától elhárítani, s így a biró is benne marasztja, abban maradtnak mondja ki. Már régi korban is általában használt kifejezés. "Azzal fenyeget, hogy királ székire hévat és sentencián maraszt.... minket mindnyaian fejenken (fejünkön) akar marasztani. Levél 1557-ből. (Szalay Á. 400 m. l.). Jelennen minden esetre bármely elitélést értünk alatta, midőn t.i. valaki akár mint alperes a fölperesi panaszhoz vagy keresethez képest egészben vagy részben elégtételre köteleztetik, akár mint fölperes is perét elvesztvén az eljárási v. perköltségek megtéritésére szorittatik. Máskép: marasztal, s igekötővel: el- v. lemaraszt, el- v. lemarasztal, mint régebben is. "A sententia a birónak meghatározott végezése, mely a keresetnek és viszálkodásnak végét szakasztja, és avagy elmaraszt avagy valakit felszabadít (condemnationemque vel absolutionem continens. Kitonich magyar forditása Kászoni János által 1647. évben, a 286. lapon).