, fn. tt. manó-t. 1) Országos divatu, s valószínüleg még a pogány időszakból való régi szó, mely rosz lelket v. szellemet, ördögöt jelent. Innen: vigyen a manó, hordjon el a manó, átkos mondatok. Mi manó hozott, ide? (Szabó D.). A manó szónak nyelvünkben alapfogalomra nézve, úgy látszik, egy rokonhangu társa sincsen, honnan hihető, hogy idegen eredetű, s vagy a pokolbeli isteneket és holtak lelkeit jelentő latin manes, vagy a harmadik századbeli hitalkotó Manes nevéből alakult. 2) Különösen azon törpe emberi alakú szellemek, melyek, a rege szerént, a bányákban tartózkodnak, s a bányamunkásoknak jelennek meg. (Kobold.) 3) Átv. ért. bogárfaj, melynek röptyűji félpajzsosak, feje lelógó, állkapcsos, és csápokkal ellátott, mellrésze hosszú és benyomott, s négy öszvegöngyölgetett szárnya van (Mantis.)